“Szeretem a neurológiát, szeretek gyógyítani” – újra az orosházi kórházban dolgozik dr. Fodor Zsuzsanna
Az orvosi egyetem elvégzése után közel három évtizedig gyógyított az orosházi kórházban, majd több mint 10 évig háziorvosként tevékenykedett. Most pedig ismét visszatért, 2026. augusztusától az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet neurológiai szakrendelésén praktizál. Sok terve van, és több évtizednyi gyógyítás után is tele van ambícióval.
Széles mosollyal lépett be az Orosházi Dr. László Elek Kórház sajtótermébe dr. Fodor Zsuzsanna, majd a fotózást megelőzően elmélkedve állt meg a sajtófal előtt.
– Nem is láttam még így, felülnézetből a kórházat, pedig 1987-ben érkeztem ide először még egyetemistaként. Nagyon sokat fejlődött azóta, sok szép emlék köt ide – fogalmazta meg első gondolatait a neurológus adjunktus.

Fodor Zsuzsanna Szeghalmon született 1964-ben, ott járt általános iskolába, majd Gyulára került középiskolába. Nem volt eleve elrendeltetett, hogy orvos lesz belőle, de korán érdekelni kezdte az egészségügy, így elvégezte a nővérképzőt. Később édesapja rábeszélte, hogy próbálja meg az orvosi egyetemet: felvételizett, bejutott és 1988-ban megszerezte orvosi diplomáját.
– Már ekkor tudtam, hogy a neurológia érdekel, így az orosházi kórházba jöttem dolgozni, ahol 26 évet gyógyítottam egyhuzamban, közben két szakvizsgát is letettem. Mozgalmas idők voltak – meséli.
SBO-ról a falusi háziorvosi rendelőbe
Azt mondja, pontosan emlékszik 2014 januárjára, az utolsó kórházi hetekre, amikor végleg befejezte a munkát a Sürgősségi Betegellátó Osztályon (SBO), majd megkezdte a rendelést pusztaföldvári háziorvosként.
– Óriási váltás volt: az állandó kórházi pörgésből átkerültem a lassabb, nyugodtabb alapellátásba, ahol sokkal több idő jut minden betegre. Egy darabig még rendeltem a kórházi gyermekneurológián, de amikor kijött a törvény, hogy vállalkozóként már nem lehetett az állami kórházban gyógyítani, akkor ezt is abbahagytam, így teljes erőmmel a háziorvoslás felé fordulhattam – foglalja össze az utolsó 12 évet.
Hívtak, visszajöttem
A doktornő háziorvosi praxisa továbbra is megvan, ám 2026 augusztusától ismét megtaláljuk az orosházi kórház orvosai között.
– Néhány hete megkeresett dr. Bozsár Stefánia főigazgató, hogy lenne-e kedvem ismét a kórházban dolgozni neurológusként, mert július végén nyugdíjba vonul dr. Gáspár István főorvos.
Elgondolkodtam az ajánlatán és mivel nagyon szeretem a neurológiát, szeretek gyógyítani, igent mondtam.
Az osztályos munkát már nem vállaltam, de heti három napon, hétfőn, szerdán és pénteken várom a betegeket a Könd utcai szakrendelőben a neurológián – fogalmaz.
EEG – az új vizsgálat
A járóbeteg neurológiai vizsgálatok tehát továbbra is elérhetők lesznek az orosházi kórházban. Dr. Fodor Zsuzsanna azonban a korábbiak mellett új vizsgálatokat is be kíván vezetni. Ezek egyike az EEG.

– Mielőtt munkába álltam, felmértem, mik a fejlődési lehetőségek. A kórháznak van egy jó minőségű EEG vizsgáló gépe, és mivel az egyik asszisztens kolléganő nemrégiben tette le az ehhez szükséges képesítést, így ezt jobban ki lehet használni. Az EEG agyi elektromos tevékenységet vizsgáló módszer: fájdalommentes, az epilepszia gondozásában, úgynevezett differenciál diagnosztikában van jelentős szerepe. Ezzel az eszközzel a már meglévő kórképeket lehet vizsgálni de meg tudunk erősíteni vagy éppen ki tudunk zárni vele egyéb agyi betegségeket is – ismerteti a tervezett újításokat az adjunktus.
Kiemelt figyelem a Parkinsonos és epilepsziás betegeknek
A társadalom öregszik, Orosházán és a környező településeken is egyre több az idős, beteg ember. Az átlagéletkor növekedésével pedig emelkedik a Parkinson-kóros és az epilepsziás betegek száma is.

– Ez a két betegségtípus nagyon változó kórképeket mutat. Nincs két egyforma eset, minden érintettnek mások a panaszai, a lehetőségei, anyagi- és családi háttere, ezért fontos, hogy minél tovább megfelelő életminőséget biztosítsunk számukra. A háziorvosoknak nincs lehetőségük a gondozásukra, de itt a szakrendelésen ehhez minden adott. Feltett szándékom, hogy a háziorvosokat is segítsük az ilyen esetek mielőbbi felismerésében – fogalmaz.
A doktornő hangsúlyozza, továbbra is ellátja a központi idegrendszeri, perifériás idegrendszeri betegséggel élőket. Ilyen a stroke, vagy egyéb, az agyat, annak keringését érintő betegségek, a gerinc- és végtagok idegi ellátásának zavarai, rendszerbetegségek szövődményei és a krónikus fejfájások panaszai.
Megelőzés, szűrővizsgálatok, háziorvosok bevonása
Kiemeli, az egyén felelőssége és egészségtudatossága nagyon fontos. Aki vigyáz magára, rendszeresen mozog és figyel a táplálkozásra, a pihenésre, az sokat tesz az egészségéért. De hozzáteszi, hallgatni kell a testünk jelzéseire és időben orvoshoz kell fordulni már az apró tünetekkel is.
– Akinek panasza van, elsőként a háziorvosát kell felkeresnie, nem pedig az SBO-t. Mindenkinek javaslom, hogy 40 éves kor felett évente menjen el a háziorvosához és kérjen egy laborvizsgálatot, EKG-t, vérnyomásmérést.
Ezekből a vizsgálatokból kiderülhet ha valamilyen probléma van, és az orvos rögtön tud javaslatot adni, hogy min érdemes változtatni, de ha kell, meg tudja írni a beutalót a szakorvoshoz. Feltett szándékom, hogy a felnőtt háziorvosokkal szorosabb kapcsolatot alakítsak ki, így a betegeiket érintő neurológiai kérdéseikkel megkereshetnek akár előzetesen is. Ezzel elkerülhetjük, hogy a betegnek sok időt kelljen ellátás nélkül várakoznia – emeli ki dr. Fodor Zsuzsanna.
Telemedicina – hogy ne kelljen mindenért bejönni a rendelőbe
A neurológiai szakrendelésen a rendelési napokon 11-12 óra között lehetőség van telemedicinára.
– Ebben az 1 órás idősávban sok dolog elintézhető: megadjuk a javaslatokat egy ágyban fekvőnek, akit nagyon nehéz mozgatni. Felírjuk a járást segítő botot, a pelenkát vagy a gyógyszert azon betegeinknek, akiknek erre rendszeresen szüksége van és pontosan ismerjük a kórelőzményét és az állapotát.
Így nem kell minden kisebb, gyorsan és hatékonyan elintézhető dologért időpontot foglalni és bejönni a rendelőbe. Ezzel nem csak a beteg idejét és pénztárcáját kíméljük, hanem több idő jut azokra, akiknek vizsgálatra van szüksége.
Hisz a legfontosabb célom éppen ez: minél több betegnek megadni a lehetőséget a teljes gyógyulásra – zárja a beszélgetést dr. Fodor Zsuzsanna.
Önéletrajz
Dr. Fodor Zsuzsanna 1964. január 13-án született Szeghalmon. Általános orvosi diplomáját a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerezte 1988-ban. Már a diploma előtt, 1987-1988-ban az Orosházi Kórházban töltötte a szigorló évét, 1988. október 1-től a kórház Neurológiai Osztályán kezdett dolgozni dr. Perjési László vezetése mellett.
A neurológiai szakvizsgát 1993-ban szerezte, ekkoriban az osztályos munka mellett a neurológiai szakrendelést és carotis ultrahang vizsgálatokat végezett. 2004-ben letette a Gyermekneurológiai szakvizsgát, innentől a kórház gyermekosztályának irányításával gyermekneurológai szakrendelést is vitt.
2009-től a kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályára került, innen 2014-ben a pusztaföldvári önkormányzat felkérésére háziorvosi praxist létesített, majd 2015-ben háziorvostanból is letette a szakvizsgát. 2002-től magánrendelés keretében felnőtt- és gyermeknurológiai ellátást végez.
A betegei ajánlásai alapján 2017-ben az “Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázaton bekerült a legjobb 10 háziorvos közé, ami számára hatalmas szakmai elismerést jelentett.
2026. augusztus 1-től pedig a háziorvosi munkája mellett az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet neurológiai szakrendelését is viszi.
Szöveg, fotók: Melega Krisztián/Orosházi Dr. László Elek Kórház