Egészségnap Orosházán – 20 ingyenes szűrés egyetlen napon
Ismét ingyenes egészségfelméréssel várja a lakosságot az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet 2026. május 8-án. A Szűrések Napján gyerekek és felnőttek, nők és férfiak összesen 20 féle vizsgálaton vehetnek részt térítésmentesen.
A programot a kórház Egészségfejlesztési Irodája szervezi, a helyszín pedig a Könd utcai szakrendelő és az EFI erre kialakított helyiségei.
– A megelőzés és a korai felismerés kulcsfontosságú, ebben pedig a szűréseknek van a legnagyobb szerepük – hangsúlyozza dr. Bozsár Stefánia, a kórház főigazgató főorvosa. Hozzátette, az egészségtudatos magatartás jelentősen hozzájárulhat a betegségek megelőzéséhez és a hatékonyabb gyógyításhoz.
– Célunk, hogy minél előbb diagnosztizálhassuk a betegségeket, hiszen a korai kezelés akár életéveket is jelenthet. Az ingyenes szűrések kiváló lehetőséget adnak erre – teszi hozzá.

A résztvevőket arra kérik, hogy a szakrendelő Könd utcai főbejáratán keresztül érkezzenek, ahol az EFI munkatársai segítenek eligazodni a vizsgálatok helyszíneivel kapcsolatban. A felsorolt szűrésekre ezen a napon előzetes regisztráció, időpontfoglalás, beutaló nem szükséges, a vizsgálatok érkezési sorrendben történnek.
A tapasztalatok szerint a nők aktívabban vesznek részt a szűréseken, ugyanakkor a férfiaknál is kiemelten fontos a korai felismerés. Bízunk benne, hogy idén közülük is sokan ellátogatnak a programra.
További tájékoztatás kérhető munkaidőben a +36 30 074-6835-ös telefonszámon vagy az Egészségfejlesztési Iroda Facebook oldalán.
Mozdulnék Sportlabor
A program az Aktív Magyarország támogatásával jut el a résztvevőkhöz, amely az alábbi elemeket tartalmazza:
- Testösszetétel mérés (BMI, vázizom-, testzsír- és zsigeri zsír százalékos meghatározása) Inbody 270 készülékkel, majd az eredmények tükrében, személyre szabottan sport és életmód tanácsadással.
- Érállapot felmérése arteriograffal, ami annyit tesz, hogy megközelítőleg hány évesnek felelnek meg az erek a testünkben, és hogy a szív- és érrendszer alkalmazkodóképessége milyen állapotban van.
- Talpterheléses vizsgálat: A talp terheléses vizsgálat (számítógépes talpvizsgálat) egy fájdalommentes, gyors diagnosztikai eljárás, amely objektív képet ad a láb statikai állapotáról, a testsúly eloszlásáról és a talpboltozatok helyzetéről. Ez a vizsgálat elengedhetetlen a láb deformitásainak (pl. lúdtalp, bütyök) korai felismeréséhez és az egyedi talpbetétek tervezéséhez.
- Reakcióidő mérés (BlazePod): A reakcióidő az inger megjelenése és az arra adott válasz között eltelt idő. Az átlagos emberi reakcióidő vizuális ingerre körülbelül 250 milliszekundum (0,25 másodperc). A BlazePod egy innovatív, fényalapú reakcióidő-fejlesztő és edzőeszköz, amely interaktív villanásokkal teszi hatékonyabbá a reflexek, a koordináció és a döntéshozatali sebesség javítását.
- Csepplabor, amely tartalmaz koleszterin-, húgysav- és vércukor szint mérést.
Mammográfia
Az emlőrák a nők körében az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés, de ha időben felismerik, nagyon jó eséllyel gyógyítható. Éppen ezért rendkívül fontos a rendszeres szűrés és az emlők állapotának ellenőrzése.
A mammográfia egy speciális röntgenvizsgálat, amely az emlő mirigyállományának részletes képalkotására szolgál. Kíméletes leszorítás mellett kis dózisú röntgensugarat használ, amely képes kimutatni az emlőben lévő apró meszesedéseket, szerkezeti torzulásokat, egyéb lágyrész elváltozásokat, amelyeket a tapintásos vizsgálat nem érzékel.
Szűrővizsgálatunkra várjuk a meghívólevéllel érkezőkön felül azokat a hölgyeket, akik már elmúltak 45 évesek, de még nem töltötték be a 65. életévüket, és legalább 2 éve nem voltak mammográfiás szűrővizsgálaton.
Méhnyakszűrés, HPV tanácsadás, mellönvizsgálat oktatás
A méhnyakszűrés egy egyszerű, általában fájdalommentes nőgyógyászati vizsgálat, amely a méhnyakrák korai kimutatására szolgál. Teljesen egészségesnek érezheti magát, mégis lehetnek elváltozások a méhnyakon. A legtöbb rendellenesség nem vezet rákhoz, azonban néhány esetben előfordulhat daganatos megbetegedés, ha az elváltozást nem kezelték. A legtöbb méhnyakrák sikeresen kezelhető, ám a mielőbbi gyógykezelés javítja a gyógyulás esélyeit. A nemzetközi ajánlások szerint a 25-65 év közötti tünet és panaszmentes nőket kell szűrni, az esetleges korai elváltozások kimutatása céljából.
A méhnyakrák kialakulásában a Humán Papilloma Vírus (HPV) magas kockázatú törzseinek van döntő szerepük: az esetek 80-90 százalékában a fertőződés kimutatható.
A Szűrések Napján az Orosházi Mályvavirág Pont önkénteseitől mindent megtudhatnak az érdeklődők a HPV-ről az erre a napra külön felállított standjuknál. Ugyanitt lehetőség nyílik a hölgyek számára mellönvizsgálat oktatáson is részt venni.
Az emlődaganat a nőket érintő egyik leggyakoribb rákos megbetegedés, korai felismerése itt is kulcsfontosságú lehet a betegség kezelése szempontjából. Az oktatás mindössze néhány percet vesz igénybe, akárcsak a tanultak alkalmazása havi egy alkalommal, ez azonban életet menthet.
Látás- és hallásvizsgálat
A látás- és hallásszűrés létfontosságú a betegségek korai felismerésében, a hatékony megelőzés és a jobb életminőség érdekében. A szűrővizsgálatok időben felfedik a látás- vagy hallásromlást, lehetővé téve a problémák kezelését, mielőtt azok súlyosabbá válnának. A halláscsökkenés lassan alakul ki, ezért a rendszeres szűrés segít időben felismerni az olyan jeleket, mint a hangok értelmezésének nehézsége vagy a fülzúgás. A szem fokozatosan alkalmazkodik a kisebb problémákhoz, így a szűrés segít észrevenni a rövid- vagy távollátást, illetve segít felismerni olyan komolyabb szemészeti problémákat, mint a zöldhályog, szürkehályog vagy makuladegeneráció.
A szemészeti vizsgálatra kérjük hozza magával meglévő szemüvegét. A szűrést a Pöttyös Optika biztosítja a résztvevőknek.
Csontsűrűség vizsgálat
A csontsűrűség szűrés a csontok ásványianyag-tartalmát méri, így segít az osteoporosis (csontritkulás) korai felismerésében és a csontok szilárdságának megítélésében. A vizsgálat teljesen fájdalommentes, a csontritkulás megelőzésében, illetve a már meglévő terápia hatékonyságának ellenőrzésében játszik fontos szerepet. Elsősorban az 50 év feletti nőknek, de az 50 év alatti hölgyeknek és a 40 év feletti férfiaknak is ajánlott, különösen, ha a családban előfordult csontritkulás.
Szájüregi szűrés
A szájüregi szűrés egy átfogó vizsgálat, amely fogorvos vagy fül-orr-gégész által végezhető, és célja a szájüregi rák korai felismerése, valamint az íny-, fog- és egyéb elváltozások azonosítása. A vizsgálat során átvizsgálják a fogakat, az ínyt, a nyelvet, a szájpadlást, a garatot és az ajkakat. Ajánlott évente elvégeztetni, különösen 40 éves kor felett, mivel a korai felismerés jelentősen növeli a gyógyulási esélyeket.
Ortopédiai szűrés gyermekeknek (6-16 év)
Gyermekkorban a mozgásszervrendszer intenzív fejlődésen megy keresztül. A kisebb elváltozások, ha időben észrevesszük őket, jól korrigálhatók, megelőzve a későbbi fájdalmas vagy tartós problémákat. A gyógytornász általi szűrés célja, hogy feltárja azokat az eltéréseket, melyek szabad szemmel nem mindig láthatók, mégis hosszú távon hatással lehetnek a testtartásra, mozgásra, csontozatra. A szűrés tehát nemcsak diagnosztikai eszköz, hanem a gyermek jövőbeli egészséges mozgásának egyik alappillére.
Tanácsadás mellett javasolhatják szakorvosok (ortopéd orvos vagy gyermekneurológus) felkeresését is.
Neuropátiás lábvizsgálat
A neuropátiás lábvizsgálat a perifériás idegrendszer, különösen a láb idegeinek állapotát és működését felmérő vizsgálat, amely az idegszálak károsodását (neuropátia) tárja fel. Megelőzésére, diagnosztizálására szolgál, hogy elkerülhető legyen a láb komplex károsodása, mint például a diabéteszes láb.
A neuropátiás lábvizsgálat különösen fontos a cukorbetegeknél, mivel a neuropátia az egyik leggyakoribb komplikáció, amely a láb összetett károsodásához és esetleg amputációhoz vezethet. A cukorbetegeknek legalább évente el kell végeztetniük az alsó végtagok vizsgálatát a neuropátia irányában.