Mosdófelújítások az orosházi szakrendelőben
Két emeleten is teljesen megújulnak a vizesblokkok, a felújítás alatt a betegek türelmét kérjük.
Az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet részére Magyarország Kormánya 2025. november 19-i határozata alapján 1 milliárd 426 millió 775 ezer forint állami fejlesztési támogatást ítélt meg. Ebből az összegből a korábban bejelentett fejlesztési tervek alapján több ütemben felújítások, liftcserék és műszerbeszerzések valósulnak meg, a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályon, a főépület 4. emeleti déli- és keleti szárnyán már tart a felújítás.
A következő ütemben megkezdik a Könd utcai szakrendelő mosdóinak teljes körű felújítását.
A munka első fázisában a 2. emeleti vizesblokkokat zárják le 2026. június 10-e, szerdától. Kérjük betegeinket, hogy a lezárás ideje alatt a nemrégiben felújított földszinti, illetve az 1. emeleti mosdókat használják.
A kivitelezők a kórház szakembereivel közösen pontos ütemtervet dolgoztak ki, hogy az 1-2. emeleti vizesblokkok felújítása, illetve a szakrendelő emeleti részein a közlekedő folyosók teljes PVC burkolat cseréje a lehető legkevésbé legyenek zavaróak. Ám a felújítás zajjal, porral jár, így a betegek és dolgozók megértését, türelmét kérjük.
A kiemelt képen a Könd utcai szakrendelő 2. emeleti folyosójának egyik szakasza látható a felújításra váró mosdókkal.
Fotó: Melega Krisztián/Dr. László Elek Kórház
