Kórházi galéria – az alkotó dolgozók kiállítóhelye
Festmények, fotók, kézimunkák, edények – mindezen munkáknak ad teret a jövőben az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet aulájában megnyílt Kórházi Galéria, ahol dolgozóink alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. Elsőként Patakiné Márkus Ágnes aneszteziológiai egyetemi ápoló festményei láthatók.
Ez az új kulturális tér nemcsak a munkatársak kreativitását és tehetségét hivatott bemutatni, hanem annak fontosságát is hangsúlyozza, hogy a művészet és a munka közötti kapcsolat hogyan járulhat hozzá a munkahelyi jóllét javításához és a közösség építéséhez.
A kórház főigazgatója szerint az alkotás öröme lehetőséget ad a dolgozóknak, hogy kifejezzék érzéseiket és gondolataikat, ezáltal segítve a mindennapi stressz oldását és a testi-lelki jólét megőrzését.
– A művészet nemcsak a kikapcsolódás eszköze, hanem az önkifejezés és az önértékelés erősítésének is hatékony módja, mely különösen fontos a megterhelő egészségügyi munka során.
A Kórházi Galériával az a célunk, hogy kollégáinkat ne csak a munkájukról, hanem alkotói vénájukról is megismerhessék – mondja dr. Bozsár Stefánia.
Hobbinak indult, mára a lánya és unokája is ecsetet fogott
Elsőként Patakiné Márkus Ágnes aneszteziológiai egyetemi ápoló festményeit láthatják a paravánokon. Ágival az intenzív osztályon vagy a műtőben találkozhatnak a betegek, ám az elhivatott kolléganő teljes kikapcsolódásához elég egy ecset, egy üres lap és a festékek.
– Gyermekkorom óta rajzolgatok hobbi szinten, édesapám öröksége a kézügyességem. Eleinte kizárólag grafittal és szénnel alkottam, nem volt berögzült témám. Ami megihletett, azt próbáltam megrajzolni: virág, tájkép, portré és minden egyéb került a papírra. Pár éve már a színekkel is egyre többet barátkozom és nem csak rajzolok, festek is. Akril festékkel dolgozom vászonra, egyelőre az olajfestéssel még barátkozom – mondja el magáról.

Az aneszteziológus munkakör nagyon sok figyelemmel és stresszel jár, ezért otthon belemerült az alkotásba, ami saját bevallása szerint pihentető, kiváló „oldószer”, bátran ajánlja mindenkinek.
– Lassan közelednek a nyugdíjas éveim, így szeretném az időmet még inkább a művészkedéssel tölteni, amiben támogat a családom is. A lányomat kiskora óta belevittem ebbe a varázslatba, ő most már díjnyertes tetováló művész. Nagy örömömre pedig a nagyobbik unokámat is érdekli az alkotás, így számomra az a legnagyobb öröm, amikor közösen rajzolunk – zárja Patakiné Márkus Ágnes.
Az alkotásokat bármikor megtekinthetik az orosházi kórház földszinti aulájában, a Betegfelvételi Irodával szemben.
Fotó: Melega Krisztián/Orosházi Dr. László Elek Kórház