Kedves sorokat kaptunk egy hosszú küzdelem utáni gyógyulásról
Egy szarvasi hölgy, Rétes Petra írt nekünk kedves hangú üzenetet, miután édesapja hosszú küzdelem után hazamehetett kórházunkból. Engedélyével közöljük sorait.
„Tisztelt Kórház!
2021. március 11-én került be édesapám, Rétes Pál önökhöz Covid19 okozta nehézlégzéssel, kétoldali tüdőgyulladással. Először a fertőző osztályra került, majd három nap elteltével át kellett szállítani a Covid intenzívre, ahol a szó szoros értelmében az életéért küzdöttek. Mérhetetlen hálát érzek a munkájukért, hatalmas köszönetet szeretnék mondani az ott dolgozó összes ápolónak, nővérnek, orvosnak, és mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult édesapám gyógyulásához. Minden délelőtt remegő hanggal telefonáltunk érdeklődni apa hogyléte felől, és egész idő alatt próbáltak megnyugtatni bennünket egy-két kedves szóval, amit szintén köszönök.
A negatív tesztek után átkerült a „sima” intenzív osztályra, ahol szintén profi szakemberekkel volt körülvéve. Az itt dolgozóknak is szeretnék köszönetet mondani a munkájukért, küzdelmükért, a kedves szavakért, amiket apukámhoz intéztek; Dr. Molnár István főorvos úrnak, akinek köszönhetően anyukám délutánonként látogathatta apukámat, etethette, itathatta, segíthette őt a lelki felépülésben is. Apukám hatalmasat küzdött, és ő érte is hatalmasat küzdött mindenki!
A javulás eredményeként átkerült a belgyógyászatra. Itt megint csak magamat tudom ismételni, és szeretnék köszönetet mondani a belgyógyászat összes dolgozójának, Dr. Hudák János osztályvezető főorvosnak, áldozatos munkájukért, köszönjük a gyógytornásznak, aki minden nap tornáztatta apát, ezzel segítve a felépülését.
Napról napra jobb és jobb híreket kaptunk apáról, egyre erősebb lett, egyre közelebb került ahhoz, hogy hazajöhessen hozzánk, a családjához! Most, 2021. április 21-én, 6 hét elteltével eljött a nap, amikor hazahozhatjuk, és otthon folytathatja a felépülést.
Köszönöm, hogy anyukám visszakapta a szerelmét, a társát.
Köszönöm, hogy a bátyámmal visszakaptuk az apukánkat.
Köszönöm, hogy a nagymamám visszakapta a fiát.
Köszönöm, hogy a keresztapám visszakapta a bátyját.
Köszönöm, hogy visszakapták őt a barátai, kollégái, rokonai.
Köszönöm, hogy a focistái visszakapták Mesterüket.
Rétes Petra”
A kórház dolgozói nevében mielőbbi teljes felépülést és hosszú, boldog életet kívánunk az édesapának!