Isten hozott Lilla! – Megszületett a 2024-es év 200. babája
A két nagyobb gyerek hónapok óta faggatja a szülőket, milyen lesz, ha megszületik a kistesó. Most már nem kell sokat várniuk, hiszen a hugi hamarosan otthon lesz.
Az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet Szülészet Nőgyógyászati Osztályán 2024. május 10-én 9 óra 50 perckor született meg a 2024-es esztendő 200. babája. Az orosházi Barát Szabolcs és Varga-Dudás Edit gyermeke, Barát Lilla 3990 grammal és 52 centiméterrel érkezett a világra.
– Szerencsére a várandósság alatt minden a legnagyobb rendben volt, ahhoz képest viszont, hogy a harmadik baba, talán kicsit nehezebb volt a szülés. De Csabai László doktor úr és az osztályon dolgozók nagyon kedvesek voltak végig, ami minden nehézségen átsegített. Emellett kiemelném a férjem támogató jelenlétét, aki harmadjára is vállalta velem ezt a nehéz, de csodálatos élményt – meséli élményeit Edit.
A most már háromgyermekes édesanya elmondta, az új jövevényt 5 éves bátyja és 3 éves nővére várja otthon, akik folyamatosan faggatják a szülőket, mióta tudják, hogy érkezik a kistesó.
– Az egész várandósságom alatt nagyon érdeklődőek voltak, igyekeztünk idejében felkészíteni őket a családunk érkező tagjára. Mi viszont még nem tudunk mindent, mert eddig a két gyerek mellett is volt mit tenni. A nagyobb ovis, a középső szeptembertől kezdi az óvodát, és most, hogy Lilla is itt van, még nem látjuk át teljesen, mekkora változás lesz az életünkben és a napirendet hogy oldjuk meg, de ahogy eddig mindent, ezt is biztosan kitaláljuk – teszi hozzá nevetve.
A szokásoknak megfelelően a család 10 ezer forint értékű vásárlási utalványt kapott, aminek felét a Szent Szilvia Alapítvány, másik felét az orosházi TESCO áruházban található Margaréta Babaáruház tulajdonosa, Nagy Krisztina Margaréta ajánlott fel.
A babának és az anyukának jó egészséget, a családnak pedig sok örömet és boldogságot kívánunk!
A kiemelt képen az újszülött Barát Lilla.
Fotó: Vizi Anna/BabyBox Photography