Isten hozott Antal Csenger! – Megszületett a 2024-es év első babája
Kibújt már a tesóm? – kérdezte január 2-án reggel telefonon a kis Antal 4 éves nővére az édesanyját. Mikor megtudta, hogy megszületett az öcsi, majd kiugrott a bőréből – mesélte a beszélgetés elején az év első orosházi babájának édesanyja.
Az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet Szülészet Nőgyógyászati Osztályán 2024. január 1-jén 20 óra 50 perckor született meg a 2024-es esztendő első babája. Az orosházi Zubor Márk és Zuborné Setényi Vanessza Laura gyermeke, Antal Csenger 3270 grammal és 50 centiméterrel érkezett a világra.
– Minden a legnagyobb rendben volt a várandósság alatt. Január 4-re voltam kiírva, a szilvesztert még otthon töltöttem, de január 1-jén kora este már éreztem, hogy megindul a szülés, úgyhogy bejöttünk a kórházba. A szülőszobán is minden gyorsan és rendben zajlott dr. Felek Csanád főorvos úr vezetésével – fogalmazott Vanessza.
A család már felkészült a kisbaba fogadására, a gyerekszoba készen van, sőt, a nagyobb tesó az összes, már nem használt játékát átvitte a pici ágya mellé és szépen berendezte, hogy innentől azok lesznek a kistesó játékai.
– Nagyon örült, amikor megtudta, hogy kisfiú lesz a testvére. A 32. hétig mi sem tudtuk, mert nem látszott az ultrahang képeken. Ezért kicsit bajban is voltunk, milyen színűre fessük a szobáját, de végül ez is megoldódott, úgyhogy már alig várom, hogy hazamehessünk és immár négyesben legyünk otthon – zárta gondolatait az édesanya.
A szokásoknak megfelelően a család 10 ezer forint értékű vásárlási utalványt kapott, aminek felét a Szent Szilvia Alapítvány, másik felét az orosházi TESCO áruházban található Margaréta Babaáruház tulajdonosa, Nagy Krisztina Margaréta ajánlott fel.
A babának és az anyukának jó egészséget, a családnak pedig sok örömet és boldogságot kívánunk!
(A képen: a kórház nevében dr. Bozsár Stefánia (b) főigazgató, a szülészeti osztály nevében dr. Huhn Lajos főorvos és az osztályon dolgozó kollégák köszöntötték a büszke anyukát és a kisfiút.
Babafotó: Vizi Anna/BabyBox Photography
Csoportkép: Melega Krisztián/Dr. László Elek Kórház)