Más ez a húsvét, mint amit megszoktunk. Csalogat a tavasz, a jó idő, a zöldbe boruló természet, de a járvány alapjaiban változtatta meg mindennapi életünket, sok mindenről le kell mondanunk.
Más ez a húsvét, mint amit megszoktunk. Csalogat a tavasz, a jó idő, a zöldbe boruló természet, de a járvány alapjaiban változtatta meg mindennapi életünket, sok mindenről le kell mondanunk.
Naponta több telefonhívás és e-mailes megkeresés érkezik magánemberektől, cégvezetőktől az Orosházi Kórház vezetőihez, miben tudnának segíteni, milyen eszközre lenne szükség, hogy sikeres legyen az új koronavírus elleni küzdelem. A kórház vezetőit és dolgozóit azonban most jelentősen lefoglalja a járványra való felkészülés, ezért az Orosházi Kórházért Alapítvány kuratóriuma úgy döntött, felvállalja az adomány felajánlások koordinálását, szervezését.
Az új koronavírus elleni védekezés bizony sok szervezéssel, árumozgatással is jár. A kórháznak természetesen vannak járművei, de ilyen helyzetben jól jön, ha több autó is hadra fogható egyidőben. Ezt segítendő keresett meg bennünket az Oros-Car Kft. tulajdonosa, Pásztor András, aki a veszélyhelyzet végéig felajánlott egy OPEL Vivaro furgont korlátlan használatra, ezzel segítve a kórház logisztikai munkáját.
A kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet hatályában március 28-tól az Orosházi Kórház éttermében nem lehet elfogyasztani az ebédet, az csak elvitelre adható ki, előre kiadagolva az ételhordóba. Frissen szedésre tehát nincs lehetőség.
Maradj otthon! Kérjük, mindenki fogadja meg a Sürgősségi Betegellátó Osztály dolgozóinak kérését. Győzzük le közösen a COVID-19 járványt!
Koronavírus: szünetelnek a gyopárosi gyógykezelések. Orosháza polgármestere, Dávid Zoltán a koronavírus járvány terjedése miatt március 17-től határozatlan időre elrendelte a gyopárosi fürdő teljes körű bezárását és valamennyi szolgáltatás szüneteltetését. Ez a döntés érinti az Orosházi Kórház gyopárosfürdői Fiziko- és Mozgásterápiás Központjában lévő kezeléseket és vizsgálatokat is, amelyeket a helyzetre való tekintettel március 17-e, keddtől határozatlan időre felfüggesztünk.
A koronavírus miatt kialakult országos helyzetre tekintettel az Orosházi Kórházban a hét közepén megalakult az Operatív Koronavírus Testület. A dr. Duray Gergő főigazgató által vezetett munkacsoportban helyet kapott az orvosigazgató és helyettese, az ápolási igazgató és helyettese, a sürgősségi- és az intenzív osztály vezető orvosa, a kórház gazdasági-, jogi-, személyügyi-, technikai- és üzemeltetési vezetője és az infekciókontroll munkatársai.
Az Orosházi Kórházban március 9-e, hétfő reggeltől teljeskörű látogatási tilalom lépett életbe, nem látogatható egyik osztály sem!
Nálunk is egyre erősebb az influenza járvány, ezért vezettük be a látogatási tilalmat néhány osztályunkon. Viszont mindenki tehet azért, hogy megőrizze egészségét.Kórházunk több pontján állítottunk fel mobil kézfertőtlenítőt.