A mi hőseink – 4.
Sorozat azokról az orvosokról, ápolókról, takarítókról, akik az Orosházi Kórház COVID osztályain dolgoznak. Ők írják le, mit éreznek, mik a félelmeik és mi az, ami motiválja őket minden egyes napon. Ők azok, akik fotón is megmutatják magukat egy 12 órás szolgálat előtt és után. Itt a COVID valósága, ami elképesztő feladat elé állítja kollégáinkat.
Pável Anikó – akit mindenki csak Ancsának hív – 2012. márciusában kezdett dolgozni takarítóként a kórház Krónikus Osztályán. A járvány berobbanása óta azonban ott takarít, ahol épp szükség van a munkájára. Így került a kórház Csecsemő- és Gyermekosztályára, ami most éppen COVID ellátóhely. Ezen az osztályon a falakat Hatvany Viktória vidám, színes figurái díszítik.
– Vikivel gyermekkori barátok vagyunk és rettentően megörültem, amikor megláttam a képeket. Meg is írtam neki este, mennyire feldobta a napom. Munka közben azon gondolkodtam, milyen jó lenne, ha nálunk a krónikuson is lennének festmények, képek a falakon. És mint mindig, ekkor is beszélgettem az éppen ott lévő betegekkel, akiknek szintén tetszettek a képek, meg is jegyezték, mennyivel másabb, mint a sima fal. Sokan meg vannak ijedve, így minden szónak, gesztusnak örülnek, ezek a kedves figurák pedig kicsit enyhítenek ezen a feszültségen – mesélte Ancsika, aki a mindennapjairól is beszélt.
– A munkám nem nehezebb, inkább más, de próbálok alkalmazkodni az adott helyzethez. A beöltözést nem szeretem, hiszen a védőruha korlátoz a mozgásban és meleg is. Mindig felírom a nevem a ruhára, hogy a betegek tudják, hogy szólítsanak. Sokat beszélgetek velük, igaz ez most néha vicces a védőfelszerelés miatt: ők nem nagyon értik mit mondok, én meg nem igazán hallom, mit válaszolnak, amiből vicces pillanatok adódnak. Ami leginkább megvisel, hogy sosem tudjuk, mi vár minket holnap, vagy már aznap este. Nem lehet előre tervezni, mert mindig minden változik. Szerencsére egy nagyon jó csapat része vagyok, akikre mindig támaszkodhatom. Ez ad lendületet minden nap. Na meg az, hogy optimista nagy “gyerekként” nem vagyok hajlandó keseregni, mindig találok valamit, aminek lehet örülni.
